BodrogSmoker

Tudj meg mindent rólam

Horváth Zsolt – kicsiZso vagyok, vendéglátós, szakács, BBQ- és grillfanatikus.

Az utam rögös volt eddig. Gyerek fejjel nem is erre a pályára készültem, focista, majd mozdonyvezető szerettem volna lenni, nagyapám nyomdokaiba lépve. De, mint tudjuk az élet nem mindig alakul úgy, ahogy mi szeretnénk. A fociban értem el ugyan sikereket, de ez gyerekkori hobbim maradt. A vasutas szakmát is elvégeztem, viszont a sok bürokrata szabály miatt letértem erről az útról. De jól is tettem, mikor jelentkeztem a vendéglátós suliba…..

Azóta rengeteg válaszút elé kerültem, de a döntésekből tanulva járom az utam. Szakácsként nem lettem ugyan Michelin csillagos séf, de szorgos munkával főszakáccsá váltam 5 év leforgása alatt, majd rá pár évre megnyitottam – akkori társammal – a reggeliző helyem.

Sosem voltam egy nyugodt ember, mindig szerettem kipróbálni új dolgokat. 2014-ben érkezett hazánkba a BBQ és én az első között kezdtem foglalkozni ezzel a sütési eljárással. Természetesen ehhez szükségem volt egy offset smokerre is, amit nagybátyám épített nekem. A füst a szenvedélyemmé vált, olyannyira, hogy elkezdtünk smokereket gyártani és BBQ versenyekre járni.

Vissza a grillezéshez

Izgalmas időszak volt, sokat tanultam, rengeteg remek emberrel hozott össze a sors. Viszont pár év után ez a sok BBQ füst tetőzött nálam és visszatértem a grillezéshez. Be kellett látnom, hogy rendkívül hiányzott ez az íz világ. Természetesen a saját grillsütő gyártás következett, így született meg a Bodrog HIBACHI. Egy hasonló szerkezetet láttam korábban egy nemzetközi konyhakiállításon, ez adta az ihletet. A HIBACHI Inox Plus nevű grillsütő után született a lapra szerelhető Inox névre keresztelt változat.  Az elkészítését az ihlette, hogy nyaralásaink alkalmával szívesen grilleztünk volna, viszont nem mindegyik szálláshely alkalmas erre, valamint nem is feltétlen szerettük volna a szálláson sütögetni. Fontos volt, hogy a kézipoggyászba beférjen, így adott volt a feladat a lézervágónk számára, hogy megalkossa ezt a változatot.

Betalált a grillsütő, hordozható, egyszerűen össze- és szétszerelhető és még Svájcban is felengedték velünk a gépre a kézipoggyászban. Szeretjük és szeretik az emberek, mert szabadságot nyújt számukra.

Álmunk, hogy a világon mindenki számára elérhető legyen ez a szabadság.

Gyere! Nézd meg miről is van szó!

Az oldalon megtalálhatóak az eddig épített sütőink, vásárlói visszajelzések és a kisebb-nagyobb elérhető sütők és grillek. 

hibachi